Posta Tibor

Az tölt el a legnagyobb örömmel a munkámban, amikor az ügyfeleim sikerrel veszik az akadályokat, vagy meglódul a vállalkozásuk.

Jelenleg coach-ként és üzleti mentorként dolgozom cégvezetőkkel, de előtte megjártam a vállalkozói lét szinte minden bugyrát. 1991 óta dolgozom a saját cégeimben, cégeimen.
Még mindig szerelmem a 2002-ben alapított műholdas távközléssel és hotelTV rendszerekkel foglalkozó cégem, ahol egy ideje már a fiam az ügyvezető, és hála a kiváló kollégáimnak, akár nélkülem is jól megy. Ha olvasnál a kezdetekről részletesebben, itt egy szakmai interjú 2015-ből.

Néhány éve “véletlenül” kapcsolatba kerültem az ActionCoach nemzetközi franchise tanácsadó szervezet egyik vezető képviselőjével. A cégről azt kell tudni, hogy a világ Top50 franchise vállalkozásának egyike. Az ismeretséget később franchise vásárlás és képzések követték. Bár soha nem akartam coach lenni, miután megismerkedtem az ActionCoach módszereivel és rendszereivel, egyértelművé vált számomra, hogy ezt nem tarthatom meg magamnak, s így magyarországi ActionCoach lettem.

A lejtőn nincs megállás, azóta több más coach képzéssel és módszertannal bővítettem a tudásom, így kellően sokféle módszer van az eszköztáramban ahhoz, hogy minden ügyfélnél azzal dolgozzunk, ami az ő témáját a legjobban előreviszi.

Hiszem és vallom, hogy tanulni nem csak iskolában és képzéseken lehet, a személyiségfejlődés egyik legjobb módja az utazás. Eddig több mint ötven országban jártam és eközben rengeteget tanultam, fejlődtem.

Felsorolni is nehéz lenne, hogy az utazásaim mennyit tettek hozzá az életemhez. De a három legjelentősebbet meg kell említenem.

  • 2009-ben a Budapest-Bamako rally-val átszeltem a Szaharát, majd ott maradtam Mali-ban és elindultam egy hátizsákkal az ország felfedezésére. Mivel egyedül utaztam olyan védett vagy tiltott helyekre is sikerült bejutnom, amiről még ismeretterjesztő filmek sem szólnak.  Megvalósítottam egy ifjúkori álmom azzal, hogy eljutottam a dogonok földjére.
  • 2012-ben egy 6 fős expedíció tagjaként a Föld 4. legnagyobb esőerdőjét szeltük át a Rio Patuca-n egy fatörzsből vájt pipantéval. Meghatározó élményem volt megismerni, hogy miként él a 21. században egy indián közösség a Moszkító-parton, hogy mit jelent ma az esőerdők irtása, és hogy mi az, amit mi, civilizált emberek tanulhatunk a tawahkáktól.
  • 2017-ben a feleségemmel gondoltunk egy nagyot és elhatároztuk, hogy meghódítjuk Afrika legmagasabb hegyét a Kilimanjaro-t. A Tanzániában töltött hetek alatt megtapasztaltuk a természet szépségét és erejét, s azt hogy milyen pici is az ember. Az, hogy rengeteg szenvedés és erőfeszítés árán végre elértük a csúcsot, leírhatatlan érzés. Az öröm, büszkeség, fáradság, fejfájás, hányinger, kimerültség, légszomj, ill. az összetartozás egyedülálló elegye… Ebből az élményből azóta is szinte korlátlanul tudunk meríteni.

Az elmúlt 25 évben mindig azok az üzleteim voltak a legsikeresebbek, amikor teljesen különálló dolgokat tudtam kombinálni. Nemrég rájöttem hogyan ötvözhetem a legnagyobb szenvedélyemet az utazást, és a legizgalmasabb munkámat az üzleti coaching-ot. Olyan különleges utakat szervezek cégvezetőknek, amik amellett, hogy életre szóló élményt nyújtanak, a személyes fejlődésükhöz is jelentősen hozzájárulnak majd.
Mindjárt itt is az első ilyen program.